Azt a feladatot tűztem magam elé, hogy megmutassam, hogyan lehet a múlt hibáiból tanulni, és egy olyan társadalmat megcélozni, amelyben ötvözni lehet a polgári demokrácia és az államszocializmus előnyeit, de amely mindkettőt egyszerre meg is haladja. Hát természetesen csak úgy, ha az egyszerre demokratikus és szocialista. Mégpedig nem úgy demokratikus, hogy a párt belső demokratizmusával pótolja a társadalom demokratizmusát, mert az csak fából vaskarika. Ezt a társadalmi rendet neveztem el demokratikus szocializmus néven.

Számomra az is magától értetődő, hogy ez a társadalom nem lehet államszocialista, vagyis nem az állami tulajdon lesz a társadalmi tulajdon fő megjelenési formája, mert az állami tulajdon a hatalommal való visszaélés lehetőségét teremti meg. De ennek a kérdésnek külön posztot szánok, itt csak megemlítem, jelen írásomnak ez nem témája. Kizárólag a kérdés politikai oldalával szeretnék foglalkozni.

Írásomban értelmet fog nyerni, hogyan lehet eloszlatni a választópolgárok félelmeit az önkényuralmi hatalomgyakorlással szemben. Értelmet fog nyerni, hogyan lehet kivédeni a pártnak a néptől való elhidegülését, és hogyan lehetséges politikai verseny a szocializmus viszonyai közepette. Mindez egyszerre a helyére kerül egy összefüggő rendszerben. És talán, ha egy átfogó kép kialakul, akkor esetleg az ellenzőim véleménye is megváltozik.

A demokratikus szocializmus utópiáját szeretném felvázolni. Nem is tudom, hogy kitől is származik ez a kifejezés, mert nem az én találmányom, az biztos, de ez engem cseppet sem érdekel. Valamelyik rendszerváltó politikustól származik a fogalom, tehát valami sanda szándék húzódott meg mögötte, hogy a kapitalizmust adja el hangzatosabb néven. De tőlem bármilyen sanda szándék távol áll, erről mindenkit megnyugtathatok. A saját definíciómat én megadom, és mindenki látni fogja, hogy az kristálytiszta szocializmus. Utópiának pedig azért nevezem a dolgot, mert nagyon sok ember, a radikális baloldali gondolkodók túlnyomó többségének az egyetértése szükséges ahhoz, hogy a megvalósításának a célját önmagunk elé tűzhessük. Ez pedig egy-kettőre nem lesz meg. Ahhoz a merev szemléleti korlátokkal rendelkező radikális baloldali dogmatikusokat, sőt a ma létező sztálinistákat is meg kell győzni! És ekkor még mindig csak célkitűzésről beszélhetünk. Ahhoz, hogy valóság legyen, még nagyon sokat kell küzdeni. De aki végigolvassa ezt a cikket, az látni fogja, hogy több realitás és nagyobb cselekvési tér rejlik benne, mint tétlenül várni a forradalmi helyzetre, mint a sültgalambra, vagy a Messiásra.

A demokratikus szocializmus utópiájának megfogalmazásához elengedhetetlen olyan közismert fogalmak átértelmezése, mint a demokrácia és diktatúra, tárgyalni kell a forradalmi terror és a proletárdiktatúra szerepéről és jogszerűségéről, a közjó, a népszuverenitás és az alkotmányosság összefüggéseiről. De be kell vezetni néhány olyan új fogalmat is, mint a parlamentáris osztályharc, az alkotmányos diktatúra. A célunk pedig annak bizonyítása, hogy a liberális demokrácia meghaladását a szocialista demokrácia jelenti, a liberális jogállam meghaladását pedig a szocialista jogállam. És mindezt a polgári demokrácia megszokott nyelvezetén és érvrendszerével. Ha ezt megtesszük, akkor teljesen más képet mutatunk a választópolgárnak, mint amilyennek a 20. századi létező szocializmust látta. De érteni fogja az olvasó azt is, hogy mindennek a legnagyobb akadálya a dogmává merevedett marxizmus-leninizmus és a demagógia.

A demokratikus szocializmus definíciója

A demokratikus szocializmus a szocialista társadalmi rend kialakulásának olyan útja, amely mellőzi a forradalmi terrort. Amelynek első lépése valami olyasmi, amit ez a hír: “Irkutszk régióban kormányzóválasztás volt, amelyet az Orosz Kommunista Párt (KPRF) jelöltje Szergej Levcsenko nyert meg közel 56 százalékos szavazataránnyal.” Vagyis választásokat kell nyerni! Volt már ilyen, például Cipruson, de ilyen a friss hír is, hogy kommunista miniszterelnöke lett Nepálnak. Hazánkban sem volna ez lehetetlen. De ez nem minden, ebben még nincs semmi újdonság. Ez még nem demokratikus szocializmus. Sőt, még csak nem is szocializmus, csak annyi történt, hogy egy kommunista miniszterelnök került az ország élére. Még végre kell hajtani a szocialista átalakulást is. És ez az, amiben különleges az én utópiám. Mert azt írom le, hogyan képzelhető el a szocialista átalakulás forradalmi erőszak alkalmazása nélkül, alkotmányos úton.

Persze egy ilyen választási győzelemhez meg kell szerezni a választópolgárok támogatását! Ahhoz pedig el kell oszlatni a társadalomnak a sztálinizmus visszatérésével szemben táplált félelmeit. Mert valóban vannak ilyen félelmek és be kell látnunk, hogy ezek bizony jogosak, hiszen a munkásmozgalom XX. századi történelme tele van nem csak padláslesöpréssel és erőszakos kollektivizálással, hanem olyan fogalmakkal, mint a Gulag és Recsk, sőt olyan eseményekkel is, melyek során az osztályharc ürügyén a kommunista pártok a saját belső ellenzékükkel, a másként gondolkodókkal számoltak le, likvidálva, vagy jó esetben csak félreállítva áldozataikat.

Demokrácia és diktatúra

A demokrácia és diktatúra egymást kiegészítő fogalmak. Ami az egyik osztálynak, rétegnek vagy csoportnak demokrácia, az a másiknak diktatúra. De ezen felül azonban azt is meg kell fogalmaznunk, hogy az alkotmányos rend védelmét jogosnak és törvényesnek kell tekintenünk! Ebből a szempontból tehát azt nem nevezhetjük diktatúrának. Ellenkezőleg, a demokratikus rend védelmének kell tekintenünk! Ezt továbbgondolva, ha egy országnak szocialista alkotmánya van, akkor a proletárdiktatúrát kell demokráciaként értelmeznünk! Ilyen értelemben a forradalmi terror és a proletárdiktatúra nem azonos fogalmak. Ha a demokratikus szocializmus definíciója szerint a kommunista párt nem forradalmi terrorral veszi át a hatalmat, hanem demokratikus választások során, és az alkotmányos rendet tiszteletben tartva a kormányzása során nem él a diktatórikus hatalomgyakorlás eszközeivel, akkor forradalmi terrorról értelemszerűen nem is beszélhetünk.

A népszuverenitás, az alkotmányosság és a közjó

A polgári demokrácia a hatalom forrásaként a népszuverenitást nevezi meg. Az emberi és polgári jogok nyilatkozata minden polgár természetes és elévülhetetlen jogának tekinti az elnyomással szemben való ellenállást. De a zsarnokság ellen az ellenállás (az erőszakkal való fellépés) joga nem a pártokat illeti meg, hanem a szuverén népet. Az ellenállás célja pedig nem más, mint a népszuverenitás helyreállítása. A forradalmi terror csak abban az esetben tekinthető jogosnak, ha az a szuverén nép akaratával esik egybe. Ellenkező esetben önkényuralomról van szó. Az egyik zsarnokot fölváltja a másik.

A társadalmi szerződés alkotmányban rögzítésének joga a népszuverenitást illeti meg, azt nem sajátíthatja ki a képviseleti demokrácia. Ebből következően a Fidesz 2/3-os parlamenti többséggel – amely valójában csak a választópolgárok alig 26 százalékát jelenti – létrehozott alaptörvénye alkotmányellenes. De ugyanígy alkotmányellenes volt a `89-es alkotmányban a parlament által eltörölni a népköztársaságot, és törölni a munkához való jogot. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy napjaink polgári demokráciája valójában áldemokrácia, azaz diktatúra. Az elsődleges feladat a népszuverenitás helyreállítása!

Mindebből következik, hogy a rendszerváltásról is csak a népszuverenitás dönthet. Márpedig a rendszerváltásról 1989-ben nem volt népszavazás! Nem a népszuverenitás döntött erről, hanem az önmagát kijelölő rendszerváltó politikai elit (az Ellenzéki Kerekasztal). De ha még tovább megyünk visszafelé a magyar történelemben, akkor megállapíthatjuk, hogy ilyen értelemben nem volt legitim a Tanácsköztársaság alkotmánya sem, az 1946. évi kisalkotmány (ún. csonka, vagy ideiglenes alkotmány) sem, de az 1949. évi XX. törvénnyel létrehozott népköztársasági (szocialista, ill. sztálinista) alkotmány sem, amely kimondja, hogy az Országgyűlés gyakorolja a népszuverenitásból folyó összes jogot. Ezzel az aktussal megtörtént a nép jogfosztása. Ebben a tényben a kommunisták hamisan értelmezett küldetéstudata nyilvánult meg. A párt valójában kinyilvánította a saját hatalmát a dolgozó nép felett, pedig szavakban a dolgozó nép hatalmát kívánta képviselni. Ezzel a megállapítással teljesen más megvilágításba kerül az a kádári állítás, hogy a párt elszakadt a dolgozó néptől. Nem lehet elszakadni attól, ami csak szavakban, névleg létezett. A párt önmagát képviselte és nem a népet.

Itt, ezen a ponton rögtön kijelentem azt is, hogy 1956 a népszuverenitás helyreállítására tett kísérlet volt - még akkor is, ha ellenforradalmi jellegű események is megjelentek benne. Ez eleve meghatározza, hogy a forradalom leverése és a megtorlása bizony nem értékelhető pozitívumként. Nagy hiba volt, hogy az MSZMP nem volt képes a népszuverenitást helyreállítani, mert mindent a saját (és a Szovjetunió) érdekeinek rendelt alá.

Nem tartom érdemesnek azon a kérdésen rágódni, hogy a szocializmus a kezdetektől kezdve illegitim volt Magyarországon, mert a szocialista társadalom hatalmas vívmányait én is elismerem. De azon igenis el kell gondolkodnunk, ha folytatni akarjuk, és valaha szocializmust szeretnénk újra építeni, hogy szabad-e újra erre az útra lépni. Határozottan kimondom, hogy – véleményem szerint – nem! Helyre kell állítani a népszuverenitást!

Ha elfogadjuk ezt a gondolatot, akkor ebből az következik, hogy egy esetleges szocialista rendszerváltás sem történhet másképpen, mint a szuverén nép döntése alapján, azaz népszavazással! És természetesen ez összefüggésben van azzal is, hogy új alkotmány is csak a nép akaratából hozható létre. Vagyis nem a pártok és nem a parlament alkotmányoznak.

Mi sem természetesebb, mint az, hogy a közjó meghatározására is a népszuverenitás jogosult. Mindezek az érvek a polgári demokrácia fogalmi rendszerébe tökéletesen beleilleszkednek, egyetlen polgári párt sem tagadhatja az érveim jogosságát.

Néhány megjegyzés a Munkáspárt és a Népi Front programjáról

Azért ezekről a pártokról beszélek, mert az ő programjaikat ismerem. A Munkáspárt is azt írja a programjában, hogy békés úton, demokratikus választások révén szeretne hatalomra kerülni, tehát lehetségesnek tartja ezt. De ami ez után következik, azt konzekvens módon nem gondolta végig. A problémát abban látom, hogy hatalomra jutása esetén feloszlatná pártokat, ez pedig a proletárdiktatúra bevezetését jelenti. Megítélésem szerint erre nincsen joga. Hogyan akar demokratikus úton hatalomra kerülni, ki fog rá szavazni egyáltalán? Csak az, aki eleve egyetért a pártok megszüntetésének programjával. Széles néprétegek szavazatát veszíti így el a Munkáspárt. Ezt átgondolásra javaslom.

A Népi Front még ennél is tovább megy. A 21. századi szocializmus programjában a demokratikus szocializmus gondolatát fogalmazza meg, és eljut a népszuverenitás helyreállításának felismeréshez is, amikor kijelenti, hogy a szocialista alkotmány tervezetét népszavazásra kívánja bocsájtani. A programja azonban ott nem következetes, hogy még ezt megelőzően a szocializmus kibontakozását elősegítő nagyszabású gazdasági és politikai reformokat tervez végrehajtani, és nem világos, hogy milyen felhatalmazás alapján. Hiszen ha a demokratikus módszerekhez ragaszkodik, akkor proletárdiktatúrát nem alkalmazhat.

Érzékelhető, hogy a gondolkodás a demokratikus szocializmusról megindult, de még nem állt össze koherens rendszerbe. Ez bátorít engem arra, hogy a saját véleményemet megfogalmazzam.

A kommunista dilemma a proletárdiktatúra bevezetéséről

A parlamenti választások az esetek túlnyomó részében egyszerű többségi győzelmeket eredményeznek. Ha a parlamenti választásokon egy kommunista párt hatalomra kerül, kísértésbe esik, hogy egyszerű parlamenti többségével valósítson meg proletárdiktatúrát. Csak azt mérlegeli, hogy megvan-e az ehhez szükséges forradalmi erő és elszántság. Nem vagyunk hajlandók megérteni, hogy a társadalomnak a másik fele ezt diktatúraként éli meg. Nem értjük, a másik miért nem látja be, hogy ami nekem jó, az jó neki is. Hiszen mi jót akarunk… Nem látjuk be, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. A diktatúrát pedig terrorral tartjuk fenn – tiszta jószándékból. Ennek a terrornak pedig lesznek áldozatai, az áldozatok pedig csak tovább növelik a szocialista társadalmi rend ellenzőinek a számát. Már ennyiben kimerül az önkényuralmi hatalomgyakorlás. Már ebben a pillanatban elvetettük az ellenforradalmi törekvések csíráját, hiszen a terror ellenségeket szül. Elhitetjük magunkkal, hogy aki nyíltan nem lép fel a proletárdiktatúra ellen, az velünk van. De nem így van: várja a kedvező alkalmat. Azt hisszük, hogy a társadalom majd megszokja és elfogadja a szocialista társadalmi rendet, sőt, talán meg is érti, hogy a szocializmus neki is jó. De nem, csak azért sem, dafke! Hiszen érzelmileg ellenséges, legfeljebb nem mutatja. Ezzel pedig kreálunk egy ingát: előbb forradalom és szocialista átalakulás, majd rendszerváltás és restauráció. Ezt az utat nem érdemes folytatni, mert stabil és életképes szocialista rendet szinte kizárt, hogy el lehessen érni. Terrorral a szocialista embertípust nem lehet létrehozni.

Mi még ott sem tartunk, hogy egyetlen képviselőt a parlamentbe tudnánk juttatni, de biztos vagyok benne, hogy választási győzelem esetén ezt a hibát újra elkövetnénk. Nem tanulunk a saját hibánkból.

A Munkáspártnak még az sem jut eszébe, hogy a többpártrendszert megszüntetni neki nincsen joga, ez a népszuverenitás illetékességi körébe tartozik. Nem véletlenül írtam, hogy a népszuverenitás központi kérdés. Hatalomra jutása esetén a Munkáspárt sem kormányozhat másképp, mint bármely más polgári párt. A hatályos alkotmány kereteit kötelessége neki is tiszteletben tartani, az pedig rögzíti a polgári demokratikus viszonyokat. S ha a hatályos alkotmánnyal a Munkáspárt nincs megelégedve, jogában áll alkotmánymódosítást kezdeményezni, de arról dönteni csak a szuverén népnek van joga.

Hogy mindezt a Munkáspárt láthatóan nem érti, meglátásom szerint elegendő jogalapot jelentene a hatalom számára akár arra is, hogy betiltsa a Munkáspártot. Hogy nem teszi, annak csak egy oka van, hogy a Munkáspártot nem tartja igazán veszélyesnek a hatalomra nézve.

A népszuverenitás, mint garancia

A népszuverenitás a garancia arra, hogy a párt nem idegenedhet el a néptől, mert egy népszavazáson a szuverén nép önmagát megvédve egyszerűen leszavazza. Sőt, kiszavazza a hatalomból is. Sőt, talán helyesebb úgy mondani, hogy az országgyűlési képviselő választásokon a hatalom közelébe sem engedi!

Teljes joggal kimondhatjuk, hogy a polgári demokrácia és a szocialista társadalmi rend számára egyaránt kényelmességi szempontot jelentett a népszuverenitás kiiktatása a politikából úgy, hogy a képviseleti demokrácia hatáskörébe utalta a népszuverenitásból származó összes jogot. Praktikus megoldás, mert könnyebb uralkodni a nép felett. De be kell látnunk, ha valaha újra szocialista társadalmi rendet szeretnénk építeni, akkor be kell bizonyítanunk a népnek, ha a szavazatát meg akarjuk kapni a választásokon, hogy a szocialista demokrácia igenis képes meghaladni a polgári demokráciát! Ehhez pedig a népszuverenitás helyreállítása alapfeltétel.

A népszuverenitás helyreállítása a megoldás a választópolgárok félelmeire is, mert a kommunista pártot is arra kényszeríti, hogy az alkotmányos rendet tiszteletben tartsa. A népszuverenitás kell legyen az alapja a szocialista jogállamiságnak is. Ezáltal haladhatja meg a szocialista jogállamiság a liberális jogállamiságot. A jogállamiság az, amely védelmet nyújt mindenféle hatalmi önkénnyel szemben.

Az ego és a hamis tévedhetetlenségtudat

Újra egy kis kitérőt szeretnék tenni. Rá szeretnék mutatni arra, hogy nagyon is közös vonások fedezhetők fel a kommunista öntudat és a megfellebbezhetetlen liberális felsőbbrendűség között. Ez pedig nem más, hogy minden esetben a politikus arca mögött ott van a a gyarló emberi ego. Ez akár még a blogtérben folytatott vitákra is igaz. A blogtérben szerzett tapasztalataim alapján megdöbbenéssel látom, hogy gyakorlatilag nincs különbség a liberális (valójában neokonzervatív) megmondóember tévedhetetlenségtudata és a kommunista öntudat között, csupán az érveléshez használt ideológia (világnézet) más. De azt is tudjuk, hogy az ideológiát is lehet tévesen értelmezni. Sőt, akár alá is lehet rendelni az ego igényeinek. Ennyit az élcsapat vezető szerepéről szóló tézisekről… Puszta demagógia… El kell felejteni, mint egy értelmetlen dogmát!

Az osztályharc ideje lejárt?

Nem gondolom azt, hogy az osztályharc ideje lejárt volna, és a fogalom kiüresedett volna. De igenis gondolom, hogy a módja megváltozott. Egyébként is olyan korszerű haditechnikák, fegyverek és fegyverrendszerek jöttek létre, hogy szinte kizárt fegyveres harcot folytatni a globális kapitalizmussal szemben. Én inkább úgy mondanám, hogy a forradalmi romantika vált idejétmúlttá. Már nem elég a FÉG raktárából puskákat zsákmányolni egy forradalomhoz.

Úgy gondolom, hogy a parlamentáris demokráciában az osztályharc színtere a parlamentbe kell, hogy áttevődjön. Ez parlamentáris osztályharc lesz, a demokrácia intézményrendszerét törvényes módon használva. Az elért eredmények védelmét pedig az alkotmányos rend fogja biztosítani. Ehhez az országgyűlési képviselő választások során be kell jutni a parlamentbe, méghozzá minél több képviselőt delegálva! És törekedni kell a választási győzelemre, mert kormányzó pártként egyrészt többet tehetünk a dolgozó népért, másrészt több lehetőségünk van a nézeteinket megismertetni a közmédia révén a választópolgárokkal és a nagyvilággal.

Hogy ezt el lehessen érni, a választópolgárok félelmeit a sztálinizmus visszatérésével szemben el kell oszlatni! Fentebb kifejtettem, hogy ez igenis lehetséges. De nem elég hozzá a puszta elhatárolódás a sztálinizmus bűneitől, mert ez csak üres retorika, mely a valóságban nem jelent semmit. Itt, a blogtérben is bőven találkozni önmagukat tévedhetetlennek tartó, sztálinista módon gondolkodó bloggerekkel, akik azt hiszik magukról, hogy nem is sztálinisták, hiszen ők elhatárolódtak a sztálinizmustól. Azt hiszik, hogy ennyi az egész sztálinizmussal való szakítás. Nem, nem ennyi. A tévedhetetlenségtudat és a hamis küldetéstudat már önmagában is potenciális sztálinizmus, mert ebből fakad az önkényuralmi hatalomgyakorlás puszta lehetősége!

Az egész gondolkodásunk kell, hogy megváltozzon! Ennek lényegi vonásaira is rámutattam: tiszteletben kell tartani a népszuverenitást, az alkotmányt, és be kell tartani a polgári demokratikus jogrendet! Ez egyáltalán nem jelenti a kommunista elvek és a szocializmus megvalósításában megfogalmazható cél feladását. Csupán azt jelenti, hogy a forradalmi terror alkalmazásáról lemondva a szocializmus megvalósításának demokratikus útját választjuk, mert ebben van a realitás. Ehhez kell mindenki számára (köz)érthető radikális baloldali választási programot készíteni, amivel meg lehet nyerni a választópolgárokat.

Az elmondottakból világosan kirajzolódik, hogy egy rendszerváltáshoz alkotmányozó többségre van szükség, mert a népszuverenitásnak a jóváhagyása kell hozzá. Nincs többé terror és önkényuralmi hatalomgyakorlás! Nincs diktatúra, hisz a rendszerváltás konszenzusos módon, a népszuverenitás akarata szerint történik. Óriási jelentősége van, hogy nem egyszerű többséggel vágunk bele a proletárdiktatúrába, hanem alkotmányozó többséggel hozzuk létre a demokratikus szocializmust! Mindez azt jelenti, hogy a demokratikus szocializmus eleve a fejlett szocializmust valósítja meg, amely stabil, és nem áll fenn semmilyen ellenforradalmi veszély. Hiszen egy visszarendeződéshez is alkotmányozó többségre volna szükség. Ez a biztosítéka a demokratikus szocializmus stabilitásának. Külső ellenség pedig hiába van, ha nincs ötödik hadoszlop.

A politikai verseny lehetősége a szocializmusban

A fentiekből nyilvánvaló, hogy az egypártrendszer bevezetése is csak alkotmányozó többséggel lehetséges, azaz a népszuverenitás még akkor is fenntarthatja magának a választás lehetőségét, ha egyébként megvalósult a demokratikus szocializmus. Éppen attól lesz a szocializmus demokratikus, hogy többpártrendszer van. Ez jelenti a garanciát arra, hogy az élcsapat nem engedheti meg magának a néptől való elhidegülés (elszakadás) lehetőségét, hiszen a választópolgárok arra a pártra fognak szavazni, amelynek a választási programjában a legjobban bíznak. Ez önmagában nem jár egy ismételt rendszerváltás veszélyével, mert az csak alkotmányozó többséggel lehetséges.

Ahhoz, hogy szocializmus legyen, egyáltalán nem tartom feltételnek, hogy a hatalom a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság pártjának a kezében legyen. Mert semmi biztosíték nincs arra, hogy az élcsapat valóban őket képviseli, hisz képviselheti csak simán a saját hatalmi érdekeit is. Ellenben a szocializmus létének egyértelműen szükséges feltétele, hogy a népszuverenitás a szocializmus mellett álljon ki. Ez a társadalom fejlődésének egy olyan szintjét tükrözi, amikor az állam elhalása már lehetséges volna – ha más okok nem indokolnák a létét.

Összességében látható, hogy a politikai versenyre a szocializmus viszonyai közepette ugyanúgy megvan a lehetőség, ahogy a polgári demokrácia viszonyai között is. S ahogy egy kommunista párt kormányra kerülhet a polgári demokráciában, ugyanúgy kormányzó szerepet tölthet be egy polgári párt is a szocializmusban. Csupán annyi követelmény áll fenn vele szemben, hogy a szocialista alkotmányt és a szocialista jogállamiság kereteit tiszteletben kell tartania.

Mindez tulajdonképpen rendkívül egyszerű és konzekvens program, amely koherens rendszerbe áll össze. Megérteni is könnyű, ha sikerült elkapni a fonalat. Az pedig nem más, mint a népszuverenitás prioritása bármiféle párttal szemben.
Azt hiszem érezni az írásomból, hogy teljességre nem törekedhettem. Rengeteg dolog van, amiről terjedelmi okokból nem tudtam írni, de ha a vitában felmerül, akkor úgyis beszélni kell róla.