What The Fuck is „WTF Baloldal”? Nagy érdeklődéssel figyelem, hogy a logója alatt ki mindenki tetszeleg önmaga előtt a saját baloldaliságában. Próbálom megfejteni, hogy mi készteti erre. Miért jobb valaki önbecsülésének, ha baloldalinak képzeli önmagát, miközben nem az?
Engem ugyan a „WTF Baloldal” nem kért fel arra, hogy elmondjam a véleményemet, mert "Who The Fuck" is aLEx, de magamtól is elmondom, mert a vita engem is érdekel. A blogbejegyzésem vélhetően nem fog megjelenni a blogajánlóban, így nem is fog olyan széles körben ismertté válni, mint a felkért szerzők cikkei, de engem ez sem tart vissza. Ki tudja, talán szerencsém lesz…
A gondolataimat terjedelmi okokból két részben fogalmazom meg. Az első részben a liberális baloldal (az ún. álságos polgári baloldal, egyszerűbben kifejezve az „álbal”) bukásáról lesz szó, mint a politikai háttér felvázolásáról, a másodikban pedig a „WTF Baloldal” sorozatában megszólalt, általam eddig az egyetlen hitelesnek tekintett szerző, Szalai Erzsébet cikkére szeretnék reagálni. Az első rész tehát visszatekintő és helyzetelemző jellegű, a második azonban inkább előremutató tartalmú, és a jövő lehetőségeit fogalmazza meg. Megítélésem szerint az első rész megfogalmazása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a második részt meg lehessen érteni. Ettől függetlenül a két rész önállóan is olvasható. A cikket a terjedelme miatt igyekeztem erősen tagolni, hogy olvasás közben meg lehessen állni pihenni és a tartalmat átgondolni.
I.rész: A liberális baloldal, a „ballibek” bukása
A rendszerváltás együtt járt a baloldaliság fogalmának átértelmezésével is. Valahogy helyet kellett keresni a demokráciához való viszonyunknak is. Azonban negyed század elteltével a társadalom úgy látja, hogy a rendszerváltás és az azzal együtt járó rablóprivatizáció egyrészt hazaárulás volt, másrészt abban a társadalom (a nép) kisemmizése valósult meg. Ebbe semmiféle baloldaliságot belemagyarázni nem lehet. Ezzel együtt jelentősen megcsappant a polgári demokráciába vetett bizalmunk is. Ma tehát ott tartunk, hogy kezdhetjük a baloldaliság fogalmát újra értelmezni. Ennek során szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy bizonyos értelemben vissza kell térnünk a baloldaliság fogalmának korábbi, radikálisabb magyarázatához! Sajnos ezen a téren az általam véleményformálónak tekintett Tamás Gáspár Miklós sem írt semmi előremutató jelentőségűt a sorozatban megjelent dekadens írásában. Így azzal itt érdemben nem is kívánok foglalkozni, az észrevételeimet hozzászólásban a cikk vitájában megfogalmaztam.
TGM már évekkel ezelőtt kifejtette, hogy a baloldaliságnak milyen sokféle ismertetőjegye létezik, példaként említem csak: elkötelezettség a demokrácia, a nők egyenjogúsága, vagy a melegek jogai mellett. Általánosságban ez persze igaz, de ha egyenként nézzük, már változik a kép. Vajon a csomagjáról elhíresült Bokros Lajosról ki merjük jelenteni, hogy baloldali? Holott elkötelezett híve a demokráciának. De nyíltan vállalja neokonzervatív nézeteit is. A másik példa Gyurcsány Ferenc lehetne, aki viszont tagadja a neokon agytröszt iránti szervilizmusát, és állítja, hogy ő baloldali. Egy nagy frászt az! De ez a két példa is jelzi, hogy a baloldaliság ismertetőjegyeinek való megfelelés önmagában nem elégséges feltétele semminek.
Nem mindenki baloldali, aki annak állítja magát
Ugye mindenki ismeri a mondatot, hogy „minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár”? Ezzel analóg kijelentés, hogy nem minden feminista baloldali, holott egy baloldali gondolkodótól természetes módon elvárható, hogy a női egyenjogúság mellett elkötelezett legyen. De a Pride támogatása sem elégséges ismérve a baloldaliságnak. A baloldaliság sokkal szélesebb fogalom, mint az emancipáció, vagy a szexuális másság tolerálása. Ebből következik, hogy a TGM-féle ismertetőjegyeknek is létezik valamiféle hierarchiája, amelyben például a szexuális másság tolerálása bármennyire fontos is, bizony csak huszadrangú szempont. Vannak ennél sokkal fontosabb kérdések is. Nyilván a melegek számára a saját jogaik elismertetése nagyon fontos, de sokkal többen vannak, akik a nélkülözéstől szenvednek, s amíg a kizsákmányolás és a munkanélküliség tabu témának számít, addig a melegek jogai a társadalomnak dobott gumicsontot jelentik, hogy legyen min rágódni. Azaz a melegházasság kérdése a figyelem elterelését szolgálja csupán más, fontosabb kérdésektől.
Ki merem jelenteni, hogy az emberjogi liberalizmus tudatos összemosása folyik a baloldaliság fogalmával. S hogy mi szükség van erre? Vannak emberek, zömmel volt reformkommunisták, akik a rendszerváltásban és a rablókapitalizmus restaurálásában viselt felelősségükkel nem tudnak szembenézni. Erről is el kell terelni a figyelmet! S ezek az emberek bármennyit beszéljenek is a „szociális reményről”, az csak üres politikai retorika, ugyanolyan blöff, mint az, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén”.
Néha csodálkozom, hogy kik is nevezik magukat „baloldalinak”, akár a Kettős Mérce blogban is. Ilyenkor akaratlanul is arra gondolok, hogy mintha ez is része volna az agymosásnak. Meg akarják etetni velünk, hogy a „balliberális” az baloldali. Pedig egy fenét! A liberális definíciószerűen jobboldali filozófia, persze annak lehet baloldali szárnya is. De attól az még jobboldali eszme.
Ami napjainkban történik, az nem egyéb, mint a bukott balliberális kurzusnak – amelyet a választópolgárok (az istenadta nép) kiszavaztak a hatalomból – a kísérlete arra, hogy a politikai süllyesztőbe kerülés helyett a hátsó ajtón visszasompolyogjon a választópolgárok bizalmát keresve, civilnek álcázva. Illetve szervilis liberális médiamunkások törekvéséről van szó, mert ők a süllyedő hajóról menekülve szeretnének továbbra is a baloldalhoz tartozni. Van is ennek létjogosultsága, elismerem. De ki és mi akadályozza őket meg abban, hogy baloldali gondolatokat fogalmazzanak meg, és programokat állítsanak össze? Mert ilyet én ma sem látok. Csak a retorika változik, az sem túl sokat, a szervilizmus ugyanaz. Az istenadta nép pedig tökéletes érzékkel észreveszi ezt. Érzékelni ezt például a menekültválságban is, amikor a bal felé sompolygó liberálisok teljes mellszélességgel a liberális bevándorláspolitika mellé állnak – a menekültek emberi jogaira hivatkozva. Tökéletes politikai vakságról tesznek bizonyságot, meg persze érzéketlenségről is a demokratikus többség véleménye iránt. Szóval semmi nem változik, csak az istenadta nép utálja egyre jobban a liberálisokat.
Magánügy vs. közügy
Persze mondhatnánk, hogy mindenkinek magánügye baloldalinak tartani önmagát, és ez igaz is. De abban az értelemben nem az, hogy az ember keresi a saját helyét a világban, és próbál másokhoz viszonyítani. Egyáltalán nem mindegy, hogy ÉN kit fogadok el baloldalinak azok közül, akik a környezetünkben baloldaliként határozzák meg önmagukat. A példa kedvéért egyre többen vagyunk, akik a „demokratikus ellenzéket” nem vagyunk hajlandók baloldalinak elfogadni. A Kettős Mérce blogban megjelent cikkeket olvasva szintén azt látom, hogy zömmel baloldali liberális szerzők műveiről van szó. És nem értem a dolgot, mert attól, hogy valaki egy kérdésben baloldali nézetet vall, még nem lesz általában véve baloldali.
Azt a kérdést pedig véletlenül sem tekinthetjük magánügynek, hogy egyes politikai pártok önmaguknak akarják kisajátítani a baloldaliságot! Eljutottunk odáig, hogy a nyugatos demokrácia, a neokonzervatív egypólusú világrend, a globális kapitalizmus kollaboráns pártjai állítják önmagukat baloldalinak, amit ha így elfogadunk, bődületes politikai analfabetizmusról tanúskodik. Holott lassacskán azt kellene önmagunktól megkérdezni, hogy vajon szocialista-e az a párt, amelynek a nevében a szocialista szó, mint jelző szerepel! És ugyanez vonatkozik az összes szociáldemokrata pártra is Magyarországon.
De hogy ne legyek igazságtalan, és ne tűnjek elvakultnak, a radikális baloldali pártokról is elmondanám, hogy a kommunista pártjaink sem radikális baloldaliak, hanem legfeljebb csak szélsőbaloldaliak – abban az értelemben, hogy értelmes radikális baloldali nézetek helyett legfeljebb csak olyan szélsőséges nézetekkel jellemezhetők, amilyen például a sztálinizmus. Ezt kell, hogy mondjam, lévén a rendszerváltás után eltelt negyed század sem volt elég arra, hogy a marxista ideológiát megújítani képesek legyenek. Ilyen alapon például azt sem tudhatom, hogy TGM marxizmusa (liberális antikapitalizmusa) mit takar.
Manapság a politikai baloldalról (már aki annak nevezi magát) legfeljebb annyit mondhatunk el, hogy az antifasiszta összefogás jelszavával tudja csak meghatározni magát a szembenálló oldal fasizmusából kiindulva. És ezzel le is fasisztázott mindenkit, akit az ellenfélhez sorol. Ez maradt az egyetlen jelszó, amivel híveket vél toborozni önmagának. De ezzel maga is részt vállal a társadalmi indulatok szélsőséges polarizálásában, a táborelvű árokásásban. S egyben a politikai kreténizmusnak egy olyan fokát mutatja be, hogy önmaga löki a baloldali szavazókat a jobboldal, sőt a szélsőjobboldal karjaiba. Hogy miért teszi ezt? Mert nem maradt más lehetősége a baloldaliságának bizonyítására, ezért görcsösen ragaszkodik az elmúlt balliberális kormányzás ámokfutásának folytatásához. Rövidtávon ezzel elérheti ugyan, hogy még egy kormányzati ciklusban helyet kapjon a parlamentben néhány képviselője, de hosszú távon ez tökéletes politikai öngyilkosság. Egyben ezzel bizonyítja azt is, hogy esze ágában sincs visszatérni a valaha, valamikor elveszített baloldali identitásához. Saját magát küldi a politikai süllyesztőbe.
Ezt kell észrevenni abban is, amikor a politikai baloldal bárkit válogatás nélkül rasszistának, idegengyűlölőnek, iszlamofóbnak és fasisztának titulál, aki bírálja az Európai Unió liberális bevándorláspolitikáját. S teszi ezt anélkül, hogy egyáltalán vizsgálná, hogy mit takar ez a bírálat. Ilyen módon pedig a magyar társadalom legkevesebb 60-70 százalékát, a demokratikus többséget nevezi fasisztának. Anélkül, hogy tagadnám, a magyar társadalomban vannak fasiszta, sőt neonáci gondolkodású rétegei, azt állítom, hogy ebben a 60-70 százalékban rengeteg baloldali gondolkodású ember is van. Vagyis a politikai baloldal továbbra is erősen kontraproduktív szemléletet képvisel, mellyel eltaszítja magától a baloldali szavazókat. A politikai baloldal a saját sírját ássa. Ebbe a hibába még TGM is beleesik. Vele kapcsolatban már ott tartok, hogy egyáltalán nem tudom hová tenni a baloldaliságát. Egyszerűen már nem tudom komolyan venni. Egy új kategóriát találtam ki kizárólag az ő számára: ő a liberális antikapitalista megtestesítője, amiből persze egyáltalán nem tudom, hogy az antikapitalizmusa mit takar.
Az emberjogi liberalizmus baloldaliságának cáfolata
A baloldaliság ismertetőjegyeinek nem csupán hierarchiája létezik, de kell, hogy legyen egy felsőbb rendezőelv is, ami eligazít bennünket a baloldaliság kérdésében, amely tehát objektív kategória, és felülír minden összemosási szándékot. És ez pedig nem egyéb, mint az a kérdés, hogy a társadalom mekkora részének az érdekeit elégíti ki ez, vagy az a döntés. A demokratikus többségi elv tükröződik ebben. De ha jobban megnézzük, akkor azt látjuk, hogy a társadalom piramis-jellegű felépítéséből következően nem véletlen, hogy minél nagyobb társadalmi többségről beszélünk, annál inkább a szegény néprétegek érdekeiről van szó. Így jutunk el oda, ami a munkásmozgalmi baloldal véleménye, melyben TGM is osztozik, hogy a baloldal az, amely a szegényebb néprétegek, a rászorulók és általában a bérből és fizetésből élők érdekeit védi. A jobboldal pedig az, amely a gazdagabb rétegek és általában a tőke érdekeit preferálja. És mindjárt mondom is, hogy napjaink liberalizmusa ezzel szemben azt akarja elhitetni a társadalommal, hogy annak érdeke saját maga minél nagyobb kizsákmányolása (a tőkefelhalmozás). Ami nyilván csak egy határig lehet igaz.
És el is jutottunk a polgári demokrácia legnagyobb belső ellentmondásához. Miért van az, hogy egy óriási kisebbség, a nagytőke képviselői sokkal erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mint a túlnyomó többség, akik bérmunkásként kell, hogy az életüket leéljék? Vagy akik még ezen a téren is rosszabb helyzetben vannak, a munkanélküliek, a prekariátus, a munka világából kiszorult páriák. Az ő érdekeiket kik védik? Ebben a kérdéskörben arról van szó, hogy a politika pénzért megvehető.
Adódik a felismerés, hogy nem lehet baloldalinak tekinteni semmiféle olyan nézetet, amely azt a véleményt támogatja, hogy ez így jól van, mert magát a polgári demokráciát lehetetleníti el, annak az egész működését teszi formálissá. De ezen túlmenően is van bőven mit sorolni.
A marxizmus eszmerendszerét az emberjogi liberalizmus nyelvezetén is meg lehet fogalmazni, és föl lehet tenni a kérdést: vajon miért nem emberi jog a munka? Miért törölték a magyar (rendszerváltó) alkotmányból a munkához való jogot? Meg lehet kérdezni azt is, miért nincsenek emberi jogai a munkanélkülieknek? Hisz a munkához való jogot nem pótolja a segélyhez való jog! Még akkor sem, ha annak a mértékéről és jogosultsági időtartamáról nem is beszélünk. De nem fogja pótolni a feltétel nélküli alapjövedelemhez való jog sem, csak konzerválni fogja a munka világából való kirekesztettséget. Sőt, a társadalom válláról leveszi a felelősséget, hogy ezen felül gondoskodjon a munka világából kiszorultakról.
Meg lehet kérdezni: miért nem tiltja semmilyen törvény a kizsákmányolást? Mert sérti a vállalkozás szabadságához fűződő és alapvetőnek nevezett emberi jogot? Miért alapvető jog a kevesek joga, miközben a nagy sokaság joga nem az? Miért tabu téma ez? Azt hiszem, nem szorul bizonyításra, hogy az ok a termelőeszközök magántulajdona. De megkérdezem, miért nevezzük a termelőeszközök magántulajdonát egyetemes emberi jognak, amikor az emberiség történetében magántulajdon nem is létezett minden korban. Valamikor az ókorban jött létre, a patriarchális társadalommal együtt. De a magántulajdon szentsége is emberi kreáció, Mózes könyvében jelent meg, onnan vette át a keresztény vallás is. Így lett egyetemes érvényű emberi jog? Miközben a munkához való jog nem az… Holott eredendően a Föld minden emberé.
Minden emberjogi liberálisnak kutya kötelessége volna első helyen azokkal az alapvető emberi jogi kérdésekkel foglalkoznia, amelyek a legtöbbeket érintenek. Ilyen például a munkához való jog, és a kizsákmányolás tilalma. Amíg ezekkel senki nem foglalkozik, hogy meri bárki azt állítani, hogy ő baloldali? Aki például tagadja, hogy kizsákmányolás egyáltalán létezik, az nem hogy nem lehet baloldali, hanem a kizsákmányolók kollaboránsa.
Igen, hogyne, a nők egyenjogúsága az emberiség felét érintő súlyos kérdés. De akkor is csak az emberiség feléről van szó. Van ennél átfogóbb kategória is, amely az emberiség egészét érinti, a férfiakat is, nemcsak a nőket. Ez pedig a munkához való jog és a kizsákmányolás tilalma.
Észre kell venni, hogy a tőkés társadalomban mindenféle emberi joggal lehet is, szabad is foglalkozni, ami közvetlenül nem érinti a vállalkozás szabadságához fűződő jogot. De tabu mindenféle olyan emberi jogi kérdés, ami szembe megy a vállalkozás szabadsága érdekének. S mivel a kizsákmányolás törvényi tilalmát föl sem lehet vetni, ezért valójában nem is a vállalkozás szabadságának kérdéséről van szó, hanem a kizsákmányoláshoz fűződő jogról!
Ezért nincs a polgári demokráciában demokrácia sem. Mindez csak formális demokrácia. Ezek után a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas fogalmáról nem is lehet beszélni. Akkor lehet majd ezekről beszélni, ha az emberjogi liberalizmus felvállalja a fentiekben felsorolt marxista fogalmakat is, és hajlandó lesz azokat a való életben meg is valósítani.
A magam részéről maradok a saját hagyományos meghatározásomnál: jobboldalinak a konzervativizmust nevezem, amely a létező világ változatlan fenntartására törekszik, baloldalinak pedig a progressziót tekintem. A mai kor liberalizmusa lényegét tekintve a kapitalista világrend konzerválására törekszik, azaz kifejezetten jobboldali világnézet. Akkor leszek hajlandó baloldalinak elfogadni, ha fel tud mutatni olyan progresszív gondolatot, hogyan lehet a munkához való alapvető emberi jogot és a kizsákmányolás törvényi korlátozását az egész világon elfogadtatni, továbbá a pénz befolyását a politikára kiszűrni. Amíg ilyen nem történik, a szememben a liberalizmus konzervatív nézet marad.
És ne tessék azt mondani, hogy semmi ilyesmire nincs lehetőség, mert én magam számtalan gondolatot tudnék sorolni, de ez már nem fért bele a jelen cikkem kereteibe.
Befejezésül még annyit, hogy az européer szocialista és az européer szociáldemokrata pártokat én mindenféle különbségtétel nélkül a kvázi-liberális pártokhoz sorolom, mert a liberális nézetek elsőbbségét elismerik önmaguk fölött. Ezt nem is tartom szükségesnek bizonyítani.
